Hallgatom a város zaját,
Figyelem az élet ritmusát,
Keresem a jó vágyakat,
Az új álmokat.

A boldogsághoz száz út vezet,
De akad, ami útvesztő lehet,
S éjjel néha sírva ébredek,
Mert még kétkedek.

Van-e égi szeretet
Vagy csak földi szerepek?
Lehet tiszta még a vágy,
Vagy romlott a világ?

Az élet néha színtelen,
Az ember sokszor szívtelen,
Ha a bánat még a mélybe ránt,
Ölelj át!

A hullám néha összecsap
És cseppnyi remény sem marad,
Ha úgy érzem, hogy nincs tovább,
Ölelj át!

Úgy rejtem még a múlt bánatát,
Mint függönyök a házak ablakát.
De akarom, hogy szívembe láss,
Úgy, mint soha más.

Ha az arcom idegen,
Mert árny ül szívemen,
Egy mosoly épp elég,
Hogy olvadjon a jég.

Az élet néha színtelen,
Az ember sokszor szívtelen,
Ha a bánat még a mélybe ránt,
Ölelj át!

A hullám néha összecsap
És cseppnyi remény sem marad,
Ha úgy érzem, hogy nincs tovább,
Ölelj át!

Benned érzem az igazi jót
És ez az, mi éltet.
Tőled kaptam csak igazi szót,
Mi reményt ébreszt.
Máshogy érzem az ízeket,
Szebbnek látom a színeket,
Már régen vártam rád!

Ölelj át, ölelj át, ölelját, ölelj át!

Az élet néha színtelen,
Az ember sokszor szívtelen,
Ha a bánat még a mélybe ránt,
Ölelj át!

A hullám néha összecsap
És cseppnyi remény sem marad,
Ha úgy érzem, hogy nincs tovább,
Ölelj át!

Ölelj át, ölelj át!
Ölelj át!
Ölelj át!
Ölelj át!