Nem értettem,
Hogy élhet valaki félemberként.
A múltból épült óriás falak mögé
Mért is bújnék?
De megjöttél és veled együtt,
Amit nem tudtam még,
A régi élet, ami olyan habkönnyű volt,
Így lett emlék.

Nem volt kegyelem,
A szívben szerelem,
Csak égő szenvedély.
Te néztél hidegen,
Mint egy idegen,
Azt súgtad, ne remélj!

Már nem fáj, nem fáj,
A múlt ugye ma sose győz,
Csak kicsit leelőz?
Nekem ez nem fáj, nem fáj,
Minden rendben már.

Bár vége rég és nem volt szép,
Még rosszabb napokon,
Ha cseng a telefon,
Én azt remélem titkon,
Bárcsak te lennél.

De soha nem lesz kegyelem,
A szívben szerelem,
Csak égő szenvedély.
Ugyanúgy néznél hidegen,
Mint egy idegen,
Azt súgnád, ne remélj!

Már nem fáj, nem fáj,
A múlt ugye ma sose győz,
Csak kicsit leelőz?
Nekem ez nem fáj, nem fáj,
Minden rendben már.

“Én nem leszek a múzsád
És az sem, aki főz rád.”
És volt még ennél durvább,
De elfelejtem inkább!

Már nem fáj, nem fáj,
A múlt ugye ma sose győz,
Csak kicsit leelőz?
Nekem ez nem fáj, nem fáj,
Minden rendben már.

Már nem fáj, nem fáj,
A szerelem, ami győz,
Ha kicsit elidőz.
Nekem ez nem fáj, nem fáj,
Minden rendben már.