Vállat von a mindig dacos reggel,
Neki mindegy, ki merre indul.
Hogyan élje túl az ember?
Hiány van a hiányodon túl.

Hulljunk bele együtt majd a vágyba,
Mint arcokon a langyos esőcseppek,
Nem mehet már egy percünk se kárba,
Hát, ilyen, amit régen versbe szedtek.

Fa leszek, ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy: én virág leszek.
Harmat leszek, ha te napsugár vagy…
Csak, hogy lényink egyesüljenek.

Egymás felé hajt minket az este,
Kertünk mélyén magok az álmok,
Neked én és nekem pont te,
Mindenhonnan hazavágyok.

Hulljunk bele együtt majd a vágyba,
Mint arcokon a langyos esőcseppek,
Nem mehet már egy percünk se kárba,
Hát, ilyen, amit régen versbe szedtek.

Fa leszek, ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy: én virág leszek.
Harmat leszek, ha te napsugár vagy…
Csak, hogy lényink egyesüljenek.

Fa leszek, ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy: én virág leszek.
Harmat leszek, ha te napsugár vagy…
Csak, hogy lényink egyesüljenek.